Deszantegységek a II. világháborúban |
Tuhacsevszkij. az előfutár
Az alábecsült olaszok
Az olasz hadsereg Balbo marsall kezdeményezésére kezdett érdeklődni az ejtőernyősök alkalmazása iránt . Az 1935-ös abesszin hadjárat során az olaszok gyakran dobtak le konténerekben utánpótlást. 1936-ban hozták létre az első légi szállítású gyalogos zászlóaljakat, 1938-ban pedig Tripolisz közelében alapítottak egy ejtőernyősképző központot. 1939-ben ejtőernyősök százainak részvételével sikeres deszantakciót hajtottak végre. 1940. júniusától kezdődően azonban a deszant-műveletek során bekövetkezett sok halálos baleset matt a fejlődés lelassult.
A mester-Student tábornok
A német hadseregben 1936. január 29-én jegyezték be az első önkéntes ejtőernyősöket. Gyorsított tempóban kezdték meg a legszükségesebb eszközök gyártását, mint az RZ l-es automata ejtőernyők, a Junkers Ju-52-es szállítógépek, és a DFS-30-as vitorlázórepülők, amelyek mindegyike 12 ejtőernyőst szállíthatott. 1938. július 1-jén Student tábornok átvette az ejtőernyős-alakulatok parancsnokságát, amelyek bázisa a Luftwaffe két ezredből álló 7. ejtőernyős hadosztálya volt. Student koncepciója értelmében az egységek tevékenysége nem korlátozódott az ellenség hátországi objektumainak megsemmisítésére, sem pedig a szárazföldi erők taktikai támogatására. Tuhacsevszkijhez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy tekintettel az ejtőernyősök mozgékonyságára, (Guderian páncéloshad-osztályainak mintájára) az ellenség hátországában kell nagyszabású hadműveletek végrehajtására használni. A német ejtőernyősök első bevetésére 1938. őszén a Szudéta-vidék megszállásakor került sor. A II. világháború végső szakaszában a német hadsereg tíz ejtőernyős-hadosztállyal rendelkezett.
A szövetségesek táborában
1937-ben - általános érdektelenség közepette - Franciaországban létrehozták a 601. és 602. Légi Gyalogos Csoportot (G.I.A.), de a védekező stratégiát előnyben részesítő hadseregben csak marginális szerephez jutottak. Amikor 1938-ban a nagy normandiai hadgyakorlatok idején az egyik egység elfoglalta az „ellenség" parancsnoki állását, Gamelin tábornok ezt csak tréfának vélte! A brit háborús kormányzat csak 1940-ben, a villámháború tragikus tapasztalatai után kezdte komolyan fontolgatni, hogy ejtőernyős-csapatokat hozzon létre. Az alakulatok létrehozása több mint egy évig tartott. A német ejtőernyősök Dánia, Hollandia és Belgium elleni inváziója során elért sikerei arra késztették az Egyesült Államokat, hogy megalakítsa saját deszant-egységeit. 1940. júniusában, Fort-Benningben létrejött egy kísérleti szakasz, néhány hónappal később pedig a 446 főből álló 501. ejtőernyős-zászlóalj. 1942. augusztusában Ridgway és Lee tábornok került a 82. és 101. ejtőernyős-hadosztály élére, Chapman tábornok pedig átvette a légi gyalogos egységek parancsnokságát. (Airborne Command)
A II. világháború frontjain
A Kréta elleni, 1941-ben bekövetkezett támadás pillanatáig a deszant-hadművelete-ket német jellegzetességnek tekintették. A Dániában, Belgiumban és Hollandiában kivívott győzelem jelentős mértékben az ejtőernyősök tevékenységén alapult, ami kivételes hírnévhez juttatta őket. Ám az akcióknak csak az volt a céljuk, hogy hídfőállást biztosítsanak a szárazföldi csapatok offenzívájához. A siker kulcsa a meglepetés volt. Student ejtőernyőseinek nagy erőfeszítések árán elért krétai győzelme azonban megmutatta a deszantegységek védtelenségét olyan helyzetekben, amikor ellehetetlenült az élelmiszer- és fegyverutánpótlás. Tekintettel az elszenvedett veszteségekre, a führer nem egyezett bele az ejtőernyősegységek ekkora léptékű bevetésébe.
A krétai harcok tanúságait a szövetségesek is levonták. A nagy deszant-hadműveletek során Európában - Szicília, Olaszország, Normandia, Provence - a deszantegységek feladata csak az elfoglalt területek elszigetelése és megtartása volt. Az elért sikerek arra késztették a szövetségeseket, hogy olyan nagy deszantegységeket hozzanak létre, amelyek képesek döntő csapást mérni a németekre. Montgomery marsall megpróbálta alkalmazni azt a taktikát, hogy a deszant- és páncélosegységek közösen támadjanak. Ez azonban nem vált be az Arnhem melletti „Market-Garden" hadművelet során, ahol a téves felderítés miatt a brit és lengyel ejtőernyősök rendkívül súlyos veszteségeket szenvednek. Az utolsó nagyszabású deszanthadművelethez - átkelés a Rajnán Weselnél 1945. március 23-án - gigantikus mennyiségű eszközt használtak fel: a 3000 ágyú, 889 vadászgép és 5000 bombázó megsemmisítette a német védelmet, majd két ejtőernyős-hadosztály akciót hajtott végre a Rajna keleti szakaszánál, hogy lehetővé tegye egy tankok és gépkocsik átkelésére alkalmas híd felépítését.
itt harcolt bear gyrin