második világháború

Oldalak (menü)

Braun, Eva

(1912-1945)

A polgári családban született Eva Braun 17 évesen lett Heinrich Hoffman, a későbbi "udvari fényképész" mindenese. Itt ismerkedett meg a nálánál 24 évvel idősebb Adolf Hitlerrel, akinek a szeretője lett. Kapcsolatuk története még most is tartalmaz "fehér foltokat". Tény, hogy Eva többször is öngyilkosságot kísérelt meg szerelmi bánatában. A Führer utasítására viszonylag keveset mutatkozott a nyilvánosság előtt, a háborús idők nagy részét Berchtesgadenben töltötte. A vég közeledtével elmenekülhetett volna, de ő Hitlert - és a halált - válsztotta. 1945. április 28-án este hozzáment szerelméhez, két nappal később pedig már mindketten halottak voltak. A történészek álláspontja nem egységes, az öngyilkosság mellett egyesek azt valószínűsítik, hogy maga a Führer végzett feleségével. Hugh Thomas még ennél is merészebb elméletet közöl könyvében.

Braun, Wernher von

(1912-1977)

Német (később amerikai állampolgárságú) mérnök. Fiatal korában kezdett el érdeklődni a rakétatechnika iránt, rövidesen a hadsereg szakértőjeként kapott munkát. 1938-ra kifejlesztette az A-4-es jelű rakétát, mely prototípusa lett a V-2 jelű rakétának. 1940-ben a munkáját visszavetette, hogy Hitler a Luftwaffe hatáskörébe utalta a rakétafejlesztést. Ez a helyzet a V-2 elkészültével változott meg 1943-ban. A kísérletek után 1944 márciusában vetették be először a "csodafegyvert", mely nem volt képes megváltoztatni a háború kimenetelét. 1945-ben von Braun mérnökcsapatával és családjával együtt az amerikaiaknak adta meg magát, s magával vitt sok kutatási eredményt is. Rövidesen az USA-ban kezdett el dolgozni stábjával, egy idő után amerikai állampolgárként. Döntő része volt az interkontinentális rakéták kifejlesztésében, valamint az amerikai űrprogramban. Saturn 5 rakétája tette lehetővé a Holdra szállást.

Brooke, Sir Alan Francis (Lord Alanbrooke)

(1883-1963)

Brit tábornagy. Tüzértiszti végzettsége volt, későbbi pályafutása során sokat hasznosított az első világháború során szerzett tapasztalataiból. 1939-ben a II. expedíciós hadtest parancsnoka Franciaországban. A dunkerque-i kiürítés során nagyszerű teljesítményt nyújtott. 1941-42-ben a Home Guard főparancsnokaként ő szervezte meg az esetleges német partraszállás elleni védelmet. 1941-től Dill utódaként birodalmi vezérkari főnök, 1942 márciusától a Vezérkari Főnökök Bizottságának elnöke. Churchill bizalmasaként ismerték, általában ő tárgyalta meg a brit miniszterelnök néha igencsak "vad" elképzeléseit az amerikaiakkal, és nagy szerepe volt a kompromisszumos megállapodások létrejöttében. Kiváló stratéga volt.

Bugyonnij, Szemjon Mihajlovics

(1883-1973)

Szovjet marsall. A cári hadsereg lovassági altisztje volt. A polgárháborúban Vorosilovval a Vörös Hadsereg lovasságának egyik megszervezője. 1919-24 között az 1. lovashadsereg parancsnoka. 1924-tol 1937-ig a lovasság szemlélője. Az 1937-38-as tisztogatásokat Sztálin feltétlen híveként és egyik kedvenceként biztonságban átvészelte. 1939-41-ben a honvédelmi népbiztos helyettese. 1941-ben a német támadást követően a délnyugati front irányítója, hibás döntései következtében több százezer katonáját kerítik be és ejtik fogságba a nácik. Rangjától megfosztják, de a dolgot megússza azzal, hogy adminisztratív munkakörbe helyezik. Később kinevezik az észak-kaukázusi front élére, ám a harctéren már nem tevékenykedik többet. 1943-ban a Vörös Hadsereg lovasságának parancsnoka lett. Pályája elején bizonyította, hogy bátor katona, de vezetőként a hadviselés megváltozott szabályait már nem volt képes követni.

Byrnes, James Francis

(1879-1972)

Amerikai jogász, politikus. 1931-től a demokraták szenátora. 1941-tol a legfelsőbb bíróság tagja, majd az amerikai hadba lépést követően a Gazdasági Stabilizáció Hivatalának, később (1943-45) a Hadi Mozgósítási Hivatalnak a vezetője. Fontos szerepe volt a hátország stabilitásának megőrzésében, az infláció megfékezésében. 1945-ben megpályázta az alelnökséget, de azt Truman nyerte el. Roosevelt magával vitte a jaltai konferenciára, de ott kevés befolyással bírt az eseményekre. Roosevelt halála után visszavonult, de Truman kinevezte külügyminiszternek. E minőségében tárgyalt Potsdamban és Londonban. A Japánnal szembeni határozott fellépés híveként ismerték. Résztvevője volt a párizsi békekonferenciának. Személyes ellentétek miatt 1947-ben lemondott miniszteri posztjáról, 1951 és 1955 között Dél-Karolina kormányzójaként dolgozott.